Kategóriák
Egyéb kategória Összes

Őszintén a jóslásról

Pénzéhes kuruzslók megvezetik a gyanútlan, kíváncsi lelkeket, kihasználva azok naivitását?

Van egy mondóka, amelyet minden kártyavetés, „jóslás” előtt el szoktam mondani a félreértések elkerülése végett:

  • Minél konkrétabb a kérdés, annál konkrétabb a válasz
  • Amennyire komolyan veszed a kártyát, ő is annyira vesz komolyan téged
  • Ha azt kérdezed, mi legyen holnap a vacsora, miközben az foglalkoztat, vajon viszontszeret-e a Józsi, akkor hiába a kérdés, a kártya arra felel, amire a figyelmedet összpontosítod
  • A Tarot nem „jóskártya”
  • A jövő nincs kőbe vésve

De ha ez így van, akkor mi értelme az egésznek? Pénzéhes kuruzslók megvezetik a gyanútlan, kíváncsi lelkeket, kihasználva azok naivitását? Sajnos ilyen is van, de önmagában nem erről szól. Akár a madarak röptéből, akár egy láncra fűzött gyűrű mozgásából, akár egy kártyán látott képből következtetünk a jövőre, mindez csupán eszköz, melyet használhatunk rendeltetés szerint, vagy kártékony módon.

nina-sophia-joslas

Mikor megyünk jóshoz?

Életünk határhelyzeteiben, mikor túl sok változás következik be egyszerre, vagy éppen semmi sem történik, hiába szeretnénk kitörni az adott szituációból, eluralkodik rajtunk a bizonytalanság. Tele vagyunk kételyekkel, és valamilyen bizonyossághoz szeretnénk jutni, valamilyen válaszban reménykedünk, amely kiszakít minket az elviselhetetlen agyalás monoton mókuskerekéből. Mikor nagyon reménykedünk valamiben, nem akarjuk elfogadni, hogy ami történt, az végleges – például egy szakítás esetében; vagy egy fontos döntés, például karrierváltás előtt. Feltűnt, hogy ilyenkor gyakrabban vesszük meg a rengeteg üdítőt, még ha nem is szeretjük az ízét, csak hogy elolvassuk a kupakba írt üzenetet? Hogy ilyenkor gyakrabban járunk a kínai büfébe, mert tudat alatt a szerencsesütitől várunk életvezetési tanácsokat? Hogy ilyenkor elolvassuk a napi horoszkópot valamelyik, ha nem az összes bulvármagazin hátuljában?

Mindenkinek van ilyen szakasz az életében, amikor az egyik része a másikkal vitatkozik. A legrosszabb az egészben, hogy miközben túlgondoljuk a problémáinkat, tisztában vagyunk vele, hogy pontosan tudjuk a választ, pontosan tudjuk a megoldást, pontosan tudjuk, mi volna számunkra a legjobb, és azt is tudjuk, hogy teljesen feleslegesen kínozzuk magunkat. De hiába szeretnénk, nem vagyunk képesek meghallani a belső hangunkat, mert félünk, vajon mi történik, ha az téved. Mivel magunkban nem bízunk, ezért a külvilágból várunk egy égi jelet, egy választ, amely tulajdonképpen nem más, mint a megerősítése a belső hangunknak: „igen, jól gondoltad, így kell cselekedned, nyugi, ez és ez a boldogság titkos receptje”.

Ahogy tetszik

Szokták mondani, hogy csak akkor tegyünk fel egy kérdést, ha el tudjuk viselni a választ, mert bizony olyan replika is érkezhet, amely nem a mi szájízünk szerint lett megfogalmazva. Kétségbeesésünkre nem az a megoldás, hogy felkeresünk öt jósnőt, három asztrológust, otthon meg egy Ouija-táblával próbálunk kapcsolatba lépni összes megboldogult családtagunkkal, hátha valamelyik azt mondja, amit hallani szeretnénk. Egy kérdésre egy válasz van, és a választ mi is tudjuk, csak néha nem szívesen fogadjuk el az igazságot.

Eszköz, de mire? Csak belemagyarázás!

Ősi trükk, szinte már közhely, hogy egy nehéz döntés előtt, mikor nem tudjuk, mi volna a helyes, elég feldobni egy érmét, és észrevesszük majd, hogy azért izgulunk, hogy fej, vagy azért, hogy írás legyen az eredmény. Tehát valójában nem a sorsra bízzuk életünket, hanem vissza szeretnénk venni felette az irányítást. Az inga, melynek eldöntendő k­­­­érdéseket teszünk fel, ennek a műveletnek egy szofisztikáltabb verziója, így, ha a saját kezünkben a saját életünkre vonatkoztatva tudakolnánk a felsőbb erők üzenetét, akarva akaratlan úgy mozgatjuk a kezünket, hogy a nekünk tetsző eredményre jussunk. Így ez kiváló módszer, ha azt szeretnénk eldönteni, vajon tényleg ideje-e kilépni egy már mérgező emberi kapcsolatból, vagy munkahelyet váltani, mert tisztába kerülhetünk vele, hogy mit is szeretnénk valójában. De ez a trükk már kevésbé alkalmas az igazság feltárására, ha görcsösen azt szeretnénk, hogy mégiscsak visszatérjen Józsi az életünkbe, és arra vagyunk kíváncsiak, vajon ezután újra boldogok leszünk-e együtt.

A kártyákról azt gondolhatjuk, hogy azokat már nem lehet az ingához hasonló módon befolyásolni. Pedig de. Ugyanis minden kártya jelent valamit, és annak a teljes ellenkezőjét, valamint a kettő között bármit. Leegyszerűsítve, a Tarot 0. lapja a Bolond, mely önmagában jelentheti azt, hogy csak bíznod kell önmagadban és nekivágni, még akkor is, ha elsőre lehetetlennek tűnik, mert bármi megtörténhet. Ugyanakkor azt is jelentheti, hogy egyszerűen hülye vagy, naiv, és vágyadnak semmi köze a realitáshoz. A kártyaolvasó felelőssége úgy kiolvasni a lapokat, hogy az valóban a helyes üzenetet közvetítse a kérdezőnek, ebben pedig egyetlen vezére az intuíció. A határhelyzetben lévő kérdező gyakran nem hallja meg a saját belső hangját (főleg éppen ebből fakad a bizonytalansága), ezért ő maga könnyen félreértelmezheti a lapokat.

Hogyan működik?

Azt akkor leszögezhetjük, hogy a jóslás egy önismereti eszköz, amelyhez főként akkor folyamodunk, amikor annyira eltávolodunk önmagunktól, hogy kétségek között vergődünk, és ezt a bizonytalanságot szeretnénk útjára bocsátani.

Helyesen úgy kérjük a jóseszköz segítségét, hogy pár mély lélegzetvétellel lenyugtatjuk önmagunkat, és addig meditálunk, míg el nem értünk arra a szintre, amikor megszűnik a görcs a gyomorban, az állandó agyalás, a vita önmagunkkal. Ezután tiszta fejjel, nyugodtan tesszük fel a minél pontosabban megfogalmazott kérdésünket, amely igazán foglalkoztat. Például a kártyák esetében, ebben a nyugodt tudatállapotban ösztönösen érezzük, mely lapok szólítanak minket.

Ezek a lapok megmutatják, milyen energiák munkálkodnak bennünk, milyen hatások vesznek körbe minket, és AMENNYIBEN nem változtatunk, ebből mi következik a jövőben. A jóslás tehát mélyebb rálátást biztosít a bennünk és a körülöttünk zajló folyamatokra. Nem azt mondja, hogy márpedig biztosan ez és ez fog történni. Abban segít, hogy felismerjük, mi az, amit igazából szeretnénk, ami igazából a legjobb nekünk, és bátorít minket, hogy változtassunk, ha a változatlanság eredménye nem tetszetős.

Önbeteljesítő jóslatok

Akik látták a Mátrix című filmet, biztosan emlékeznek arra a jelenetre, mikor Neo először találkozik az orákulummal. Neo csak azért veri le a vázát, mert meglepve, ügyetlenül körbenéz, vajon milyen vázát tört össze a látó szerint. Másik kedvenc példám, Szophoklésztől az Oidipus király, melyben Laiosznak azt jósolják, hogy saját fia fogja megölni őt, és a fiú az anyjával esik majd szerelembe. Ezért aztán Laiosz megszabadul a gyermektől, aki azonban nem hal meg. Felcseperedve, nem tudva származásáról egy verekedés következtében véletlenül megöli édesapját, és azt a nőt veszi feleségül, akiről nem tudja, hogy az édesanyja. Valószínűnek tartom, hogy a jóslat hiányában másképp alakult volna a történet.

A két példában a tagadás a közös vonás, úgymond szembe akarnak szállni az elkerülhetetlennel. Szophoklésznél ez kiegészül a félelemmel, amely sajnos mágnesként vonzza magához a félelem tárgyát, mert akarva akaratlan oda összpontosítjuk minden figyelmünket és energiánkat, amit el akarunk kerülni. A Laiosz fülébe ültetett bogár pedig ott maradt, és rettegése idézte elő a tragédiát. A hite ad hitelt a jóslatnak, az táplálja a félelmét.

A jóslat tehát annyira valós, amennyire hiszünk benne. Csakhogy a jóslásnak nem az a célja, hogy életeket tegyen tönkre, nem az a sorsunk, amely a kártyákból, teafüvekből vagy a rúnákból kiolvasható. Ezek az éppen zajló folyamatokra világítanak rá, céljuk az, hogy visszavessenek minket a belső hangunkhoz, illetve, ha abban valamiért mégis kételkedünk, megerősítsenek minket.

Sosem szabad elfelejtenünk, hogy a sorsunk csak rajtunk múlik!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük