Kategóriák
Életmód Összes

„Lépj már túl önmagadon!” – avagy így erőszakolod meg a személyiséged

Bizonyára te is találkoztál már olyan motivációs cikkekkel és előadásokkal, amelyekben a korlátaink mielőbbi ledöntését szorgalmazzák, mert ez a siker és a boldogság záloga. A komfortzónánk a saját börtönünk, amelyből mielőbb ki kell szabadulnunk, és lelökni magunkról a biztonságérzet rabláncát, ledönteni a falakat, ha csodákat szeretnénk tapasztalni az életünkben. Arról azonban már nem szól a fáma, hogy ez a gondolkodás milyen csapdákat rejt magában.

Bizonyára te is találkoztál már olyan motivációs cikkekkel és előadásokkal, amelyekben a korlátaink mielőbbi ledöntését szorgalmazzák, mert ez a siker és a boldogság záloga. A komfortzónánk a saját börtönünk, amelyből mielőbb ki kell szabadulnunk, és lelökni magunkról a biztonságérzet rabláncát, ledönteni a falakat, ha csodákat szeretnénk tapasztalni az életünkben. Arról azonban már nem szól a fáma, hogy ez a gondolkodás milyen csapdákat rejt magában.

Határ vagy korlát

Először is tisztáznunk kell, mit értünk korlát, és mit határ alatt. A határ az, amelyet tudatosan húzunk magunk köré, ezek az igényeink, amelyekből nem vagyunk hajlandók lejjebb adni. „Aki átlépte már, csak az tudja, hol a határ.” –  ez a mondat igaz arra is, hogy ezeket a határokat legtöbbször éppen úgy alakítjuk ki, hogy megtapasztaltuk, mi az, ami már túl van a számunkra kellemesen, vagy pedig ismerjük magunkat annyira, hogy ezt konkrét eset nélkül is tudjuk.

Ilyen, ha a negyedik felesre már nemet mondunk, ex-fokozatra degradáljuk párunkat, ha megcsal, vagy akár az, ha vidáman fogyasztjuk az olcsóbb borokat is, de a tablettás már nem fér bele. Ezeket a határokat az életünk során tovább alakítjuk, és szükségesek az önérvényesítéshez, valamint a számunkra legkedvezőbb élet kialakításához. Ha tisztában vagyunk a határainkkal, és tiszteletben is tartjuk őket, akkor sokkal könnyebben lavírozhatunk kitűzött céljaink felé, mert adnak egy átlátható rendszert, amely kiszűri a nem oda való elemeket. Így leszünk határozottak.

Ezzel szemben a korlátainkat nem tudatosan alakítjuk ki, hanem a tudatalattink hozza létre a védelmünkre, és valóban úgy működnek, mint a korlát az erkély szélén: megakadályozza, hogy véletlenül lezuhanjunk, mert a zuhanás veszélyes. A veszélyestől való félelem miatt vannak korlátaink, és ez fakadhat személyes rossz élményből, például, ha motorbalesetet szenvedtünk, ezért többé már nem merünk felülni rá. Közvetett élmény, ha mondjuk láttuk a Rekviem egy álomért című filmet, és ennek hatására egy életre elment a kedvünk a kábítószerek fogyasztásának kipróbálásától, vagy más, általunk tisztelt személy beszámolója egy adott témával kapcsolatban. Ezek ugyanúgy hatással lehetnek ránk, így anélkül emelünk korlátokat, hogy saját rossz tapasztalatunk volna.

A probléma ott kezdődik, amikor a félelem alaptalan, és ahelyett, hogy megvédene minket, szó szerint korlátoz, akadályoz a működésben. Nem merünk nyilvánosan megszólalni, mert mi van, ha hülyeséget mondunk. Sosem mondunk nemet, inkább hagyjuk magunkat kihasználni, mert félünk a konfliktustól, illetve, hogy elveszítünk egy számunkra fontos személyt. Nem merünk a többségtől eltérő véleményt kinyilvánítani, mert mi van, ha nem fognak többé szeretni minket. Nem merünk saját vállalkozást indítani, mert félünk, hogy belebuknánk. Inkább maradunk a kényelmes, langyos vízben, amit komfortzónának neveznek, még akkor is, ha tartogat magában kellemetlenségeket, mert azokat legalább már megszoktuk, megtanultunk velük együtt élni.

Manipuláció felsőfokon

Azzal nem mondok újat, hogy az új dolgok azon a bizonyos komfortzónán kívül történnek. Megtanulni vezetni, beiratkozni egy kurzusra, felfedezni egy új helyet, mind-mind egy addig ismeretlen tapasztalás, ezért izgulunk, vajon milyen lesz. Sőt, egyesek abból is drámát csinálnak, ha véget ér a kedvenc sorozatuk, mert akkor el kell kezdeni egy másikat, hogy kitöltse a szabadidőt. Na de mi van, ha az nem is olyan jó, mégsem tetszik, és elvesztegettek vele egy csomó időt, míg ez kiderült? Ez az élet minden szintjén jelen van, kisebb-nagyobb mértékben, és embere válogatja, melyik terület mekkora szintű izgalommal jár.

komfortzóna

Mivel a legtöbben sikeresek és boldogok szeretnénk lenni, tévútra vezethet bennünket az a gondolkodás, hogy ez csak a komfortzónán kívül érhető el. Sőt mi több, vissza is élhetnek igyekezetünkkel, erre hivatkozva ugyanis rengeteg dolgot ránk lehet kényszeríteni. Például, hogy „lépj túl önmagadon, ne adj teret a haragnak, hanem folyamatosan tanúsíts sztoikus nyugalmat, ha megaláznak és sértegetnek, ahelyett, hogy kiállnál magadért.” „Lépj túl az önzésen meg a kapzsiságon, és fordítsd arra a kevés szabadidődet, hogy ingyen dolgozol.” „Lépj túl a gátlásaidon, ne legyél már olyan korlátolt és kőkori gondolkodású, hogy nem fekszel le egy vadidegennel.” „Lépj túl önmagadon és azon, hogy egyáltalán nem érdekel, akkor is ezt a szakmát tanuld, hiszen azzal tök jól keresel majd.” Ennyi erővel nevelhetnénk úgy a lányainkat és fiainkat, hogy lépjenek túl a gátlásaikon, legyenek prostituáltak vagy pornósztárok, hiszen ebben a szakmában is sok pénz van.

Ami hiányzik a képletből

Két nagyon fontos tényezőt felejtenek ki azok, akik az ismeretlenre motiválnak. Az első, hogy a változásnak, annak a bizonyos kilépésnek belülről kell fakadnia. Nekünk magunknak kell indokot és motivációt találnunk, hogy kiszálljunk a langyosvízből. Egy számunkra fontos cél végett, nem pedig egy külső nyomás miatt fogunk fejlődni. A belső tiltakozás ellenére végzett cselekedet erőszak önmagunkkal szemben, mert az így elért sikert nem érezzük magunkénak, az erre fordított idő pedig kínszenvedés. Mindig egy bizonyos valamiért tesszük, amit teszünk, csak az nem mindegy, hogy valóban önmagunkért cselekszünk-e.

A másik elhallgatott alkatrésze a dolognak nem más, mint az idő. Lehet, hogy tizenpár évesen még idegen tőlünk a gondolat, hogy szexuális életet éljünk, míg később ennek megélése egy természetes        és vágyott dologgá válik. Hiába van bennünk a félsz a legelején, ha készenállunk rá, megtesszük. Ha viszont nem, és azért tesszük meg, mert a másik ránk erőlteti, abból akár egy olyan korlát is keletkezhet bennünk, amely a további együttlétekre rányomja a bélyegét. Ha pedig mégsem alakul ki ez a vágy, mert aszexuálisak vagyunk, akkor sem vagyunk kevesebbek bárki másnál, és természetesen ugyanúgy élhetünk boldog és teljes életet.

Ha a szüzességgel kapcsolatban olyan magától értetődő, hogy meg kell várni, míg készen állunk rá, akkor az élet többi területénél miért vagyunk türelmetlenek? És ha esetleg mégsem jön meg a szikra, azaz teljesen hidegen hagy bennünket az adott téma, akkor az miért is akkora katasztrófa, tekintve, hogy másban viszont megtaláljuk a boldogságot?

Bátorság, nyújtott kéz

A komfortzóna nem ördögtől való. Idővel találunk motivációt, hogy elhagyjuk, és hiába izgulunk az első lépéseknél, nincs bennünk tiltakozás mindeközben, mert magunkénak érezzük a vágyott cselekvést, vagy a célt, amelyért szíves örömest vállaljuk a kevésbé örömteli lépéseket. Ha például minden álmunk az orvosi, akkor gondolkodás nélkül feláldozzuk a szabadidőnk egy igen jelentős hányadát, hogy jól sikerüljenek a vizsgák. Ha profi sportolók szeretnénk lenni, akkor szívesen járunk edzésre, és akkor sem hagyjuk ki, amikor éppen nincs olyan sok kedvünk hozzá.

A motiváció adott, csak meg kell találni, és ha valóban a sajátod, akkor elérkezik az idő, amikor készen állsz a megvalósításra. Utána pedig „Bátorság és nyújtott kéz, kezdetnek hidd el, hogy ennyi elég!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük