Üdv néked!

Üdvözöllek a blogon, ahol a tartalom rólad, rólam, rólunk szól. Jung szerint önmagunk beutazása a világ beutazása is. Ha önmagad ismered, mindenkit ismersz, hiszen mind ugyanabban a világban élünk, ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe különböző szinteken, hiszen végső soron mind emberek vagyunk.

Itt arra invitállak, hogy dolgozzunk együtt az önmagukhoz vezető úton. Ha megakadtál egy életterületen, vagy fejlődni szeretnél, esetleg meglévő kapcsolataidon javítanál, tudd, hogy itt jó helyen jársz. A blogon található cikkek személyes tapasztalatokból születtek, hiszen magam is sok hibát elkövettem, viszont ezekből nagyon sokat is tanultam. Ezzel pedig neked adok egy lehetőséget arra, hogy tanulj az én hibáimból, és neked már ne kelljen elkövetni őket. 🙂

nina sophia blog üdv néked

Rólam

Szabó Niobé vagyok, filozófia és vallástudomány szakon végeztem az egyetemen. Tarot kártyával 15, cigánykártyával 18 éves korom óta foglalkozom, önismerettel pedig talán amióta az eszemet tudom.

Hiszem, hogy mindenki a saját sorsának a kovácsa, és ezért mi magunk vagyunk a felelősek az életünként. Kivétel ez alól a gyermek, akinek vajmi kevés beleszólása van abba, mit intézkednek feje felett a felnőttek. A tehetetlenség állapotában, mivel változtatni nem lehetett, ezért megérteni akartam, és egészen korán beleástam magam az ön- és emberismeretbe.

Az engem ért események láncolatára tekintve felfedeztem, hogy más életkörülmények között, más emberekkel, de ugyanazokat a sémákat ismétlem az életemben, melynek okai azok a fel nem dolgozott traumák, amelyek tudattalanul irányítanak. Ahogy ezekkel elkezdtem dolgozni, egyedül és volt hogy szakember segítségével, olyan megdöbbentő felismerésekre tettem szert, amelyek gyökeresen változtatták meg az életem, hiszen lehetővé vált számomra, hogy többé ne ugyanazokat a köröket fussam.

Azonban, mivel dinamikus létezők vagyunk, az önismeret sosem teljes, hiszen mi magunk is folyamatosan változunk. Ám minél jobban megértjük önmagunkat, a saját vágyainkat, reakcióinkat és félelmeinket, annál könnyebben alakíthatjuk ki és élhetjük azt az életet, amely számunkra a legideálisabb. Hiszen ha összhangban vagyok önmagammal, akkor nincs az a részem, amely szabotálna.

Most új fejezetet szeretnék nyitni az életemben, amelyben megosztom az eddigi tapasztalataimat, és segítséget nyújtok azoknak, akik ugyanabban a cipőben járnak, mint amelyikben én jártam, vagy éppen most járok. Nem kell egyedül evezned, hisz én is azon a hajón evezek, veled.